A Zenekor Kft. jóvoltából tesztelhettem egy prémium kategóriás tokot, amely a "MONO" márkanévre hallgat. A MONO nemcsak ukulele-, hanem gitártokokat is gyárt, sőt pl. DJ-k részére is készít strapabíró táskákat.

Amikor megkaptam a tokot, az ismerőseim kérdezték: "Ukulele?", mert megszokták, hogy azzal mászkálok, ezért kicsit furán néztek rám, amikor annyit válaszoltam, hogy "Csak egy tok - tesztelésre." Dehát mit lehet egy tokon tesztelni? Először azt gondolná az ember, hogy nem sok mindent; mondjuk a legújabb hiperszuper okostelefonhoz képest tényleg nincs millió paramétere, viszont aki szeret vigyázni a hangszerére, az vásárlás előtt igenis alaposan megnézi, megforgatja, megnyomogatja azt a tokot, amely meg fogja óvni az ukuleléjét a környezet káros hatásaitól. Leginkább a leeséstől, metróajtótól és sok minden mástól (pl. úthengertől).

A tokokról készült már egy bejegyzés néhány éve "Tokkérdés" címmel, ahol a puha, a félkemény és a kemény tok közötti különbségekről is volt szó. A MONO félkemény tokja vetekszik a kemény tokok szilárdságával, és szerintem tökéletes alternatívája egy kemény toknak.

Ez a tok már megjelenésében sugározza a prémium minőséget, a rejtett és masszív cipzárak, az itt-ott ízlésesen elősejlő narancssárga színek, az extra erősítések mind azt a benyomást keltik, hogy strapabíró, biztonságos lakóhelye lesz az ukulelénknek.

Az oldalfalak vastagok, ütközésbiztosak. Én szinte már csak a légzsákokat hiányoltam :).

Az oldalfalak a vastagságot a sűrű tömésnek köszönhetik, így a függőleges összenyomó hatásnak jól ellenállnak: kipróbáltam, a karom alá szorítottam, és nem nagyon lehetett összenyomni.

Az ukulele vidáman simul a tok aljába, amely barátságosan öleli körbe, és úgy kitámasztja, hogy egyáltalán nem mozog vagy lötyög benne a hangszer.

Az ukulele nyakát pedig egy puha, mégis masszív párnaszerűséghez tudjuk rögzíteni egy tépőzár segítségével. Ez biztosítja, hogy a hangszer felső része se mozduljon el.

A tok hátulján tetszőlegesen a bal vagy a jobb oldalra rögzíhetjük a hevedert attól függően, hogy jobb- vagy balvállasak vagyunk, vagyis melyik oldalunkon átvetve szeretjük vinni a hangszert.

Összegzés: egy prémium tokról nehéz negatívumot mondani. Vagyis könnyű: az ára. Aki MONO márkájú tokot vásárol, biztosan nem fog mellé, csak előbb jó mélyre kell nyúlnia a pénztárcájában, hiszen ilyen áron akár két szoprán ukulelét is lehet már vásárolni. Még egy apró negatívum: a MONO egyelőre csak koncert és tenor méretben gyárt ukuleletokot, aki tehát a szoprán vagy bariton méretű hangszerét szeretné prémium védelemmel biztosítani, más márkát kell keresnie.

Amikor néhány éve megírtam a *(l)ele című bejegyzést, nem gondoltam, hogy hamarosan én is a kezemben tarthatok majd egy szivardobozból készült ukulelét.

Néhány hete kaptam egy kedves levelet Dávidtól, aki azt kérdezte, kipróbálnék-e egy szivardobozból készült ukulelét, amelyet egyébként ő készített. "Naná." - válaszoltam. Kicsit aztán csúszott a project, mert Zsófi megérkezett az életünkbe, de végül pár napja meg tudtam beszélni Dáviddal a találkozót, aki elhozta nekem a szivardobozlelét:

Izgatottan vettem kézbe a hangszert, nem fogtam még soha ilyen egyedi darabot. Nézegettem, forgattam, meg is szagoltam, hiszen szivardobozból készült. Mindenkit ki kell ábrándítanom: nincs szivarillata. Igazából semmilyen illata nem volt :).

Megpróbáltam megsaccolni a méretét: a szoprán ukulelénél kicsit nagyobb, sőt megközelíti a koncert méretét - már ami a nyakat illeti. Maga a test akkora, amekkora: érdekes, szögletes, számomra szokatlan. Viszont egyáltalán nem volt kellemetlen tartani: azt gondoltam, hogy a sarkok és az élek miatt majd szúrni vagy vágni fog, de semmi gond nem volt. Simán az ölembe kaptam, és - gyors hangolás után - máris pengettem rajta.

Halálfejes hangolókulcsok

A hangolással sem volt gond, hiszen pokolian jók a hangolókulcsok: áttételesek, és könnyű volt a pontos hangolás.

A hangszer nyaka vastagabb volt az általam megszokottnál: sokkal kevésbé éreztem úgy a hüvelykujjammal, hogy félhengert fogok, inkább egy jól lekerekített téglatesthez tudnám hasonlítani a nyakat. Nekem ez nagyon tetszett valószínű azért, mert a nagyobb tenyerem miatt a vastagabb nyak kényelmesebb fogást biztosított.

A húrok a fogólaptól megfelelő távolságra voltak, könnyen tudtam akkordokat lefogni. Minimális hiányosság, hogy nincsenek rajta a jelzőpöttyök. Ez különösen a kezdő ukulelejátékosokat érintheti érzékenyen, hiszen a sok bund között - főleg a fogólap közepe felé - az egyetlen tájékozódási pont az a néhány jelzés. Ugyanakkor ha van némi gyakorlatunk, sok akkordot már úgy tudunk lefogni, hogy oda sem nézünk, akkor meg minek a pötty. Persze ha valaki nem tud meglenni a kis jelzők nélkül, könnyen pótolhatja maga is. Vagy esetleg megkéri Dávidot, hogy az ő hangszerén legyenek rajta a jelzők :).

Sajnos nem volt sok időm tesztelni a hangszert, nem tudtam részletes bemutató videót készíteni, így csak egy rövid hangpróbáról készült felvétel: az egyik kedvenc számom (kivételesen Beatles) alá pengettem szerényen az akkordokat:

Összességében az a véleményem, hogy egy nagyon kedves, jópofa hangszert tesztelhettem, igazán különleges a megjelenése. Ha valaki elővesz egy ilyen szivardobozlelét a társaságban, biztosan leesik majd a hallgatóság álla. Pláne ha valami jó dallamot is játszunk rajta :). Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a hangszer kis teste ellenére nagyon jól szól! (Persze zenekarban kellene elé a mikrofon!)

Talán nem árulok el titkot, ha megírom, hogy ennek a hangszernek már megvan a gazdája (szerencsés!!! :)), és nem tudom, mik Dávid tervei, de feltételezem, hogy nem ez lesz az egyetlen ukulele, amely kikerül a kezei közül.

(Ha valaki szeretne magának ilyen hangszert, bátran érdeklődjön nálunk, továbbítjuk a kérését/kérdését!)

Kedves Ukulelések!

Néhány napja új szerelem költözött az életembe, ezért sem tudtam friss bejegyzéseket, videókat készíteni. Megszületett a kislányom, akinek sejtése sincs arról, hogy milyen jó dolog az ukulelézés, de remélem, hamarosan megtudja!

Nem én helyeztem oda a kezét, teljesen spontán alakult így, mikor kicsit közelebb tettem az ukulele nyakát! (Jaj, de boldog voltam :))).)

Egy kis türelmet kérek Tőletek, hamarosan készülnek majd új bejegyzések.

Nem, nem a MasterCarddal szövetkezett a Kala gyár, az MC rövidítés mást jelent :). Ez a szép ukuleletest mangófából (M) készült és koncert (C) a mérete. Az előző néhány videón ezen a Kalán játszom, így Pachelbel kánonja (és a hogyan játsszuk), illetve a pengetési technikás videón is ez a Kala szól.

Amikor először a kezembe vettem ezt a Kalát, nem tudtam mást mondani, csak azt, hogy "hát ez gyönyörű". Amikor másodszor fogtam meg, akkor is :), mintha selyemből lenne a felszíne! Elképesztően szép a fa erezete, mint egy művészi alkotás. Hiába, a természetnél nincs nagyobb művész (Ez egy közhely? Ha igen, nem ismertem, de most ez fogalmazódott meg bennem...).

Ha rosszat szeretnék mondani a hangszerről, egyszerűen nem tudnék. Ez a mangó test csodát tesz a hanggal, de az Aquila húrok is fontos szerepet játszanak abban, hogy határozott és fényes hangja legyen ennek az ukulelének.

Ezt a Kalát is az Ethnosoundtól kaptam kölcsön, és néhány hétig volt nálam. A Kala KA-MC a Risa diófából készült ukuleléjével versenyzik a szívemben, nem tudom, melyiket választanám, ha kiváló minőségű, koncert méretű ukulelét kellene vennem. Ez már nem belépő szintű hangszer, de amikor megkérdezik tőlem, érdemes-e drágább hangszerbe fektetni, mindig azt szoktam válaszolni, hogyha valaki komolyan veszi az ukuleletanulást, akkor nem hibázik, ha egy jobb, drágább hangszert vásárol. 

A hangszer fogólapja egyébként rózsafából, a nyaka mahagóniból készült, és ahogy a képeken is látszik, a hanglyuk köré érdekes színekben pompázó díszítést helyeztek, és ehhez passzoló sáv fut körbe a hangszer testén. A hangolókulcsok is abszolút rendben vannak, pár könnyed csuklómozdulat a hangolás. (A hangolókulcsok nem feketék, csak ez a fénykép sajnos nem sikerült valami jól...:))

Bátran ajánlom tehát a Kala KA-MC ukuleléjét annak is, akinek még nincs ukuleléje, de aki éppen egy jó minőségű koncert ukulelét szeretne, az megtalálta, amit keres.

Több olyan levelet kaptam, amelyben azt kérdezitek, hogy "oké, hogy lefogom az akkordot, de milyen ritmusban kell pengetnem?". Ha az egyszerű, de kevéssé segítő választ szeretném megadni, azt mondanám, hogy úgy kell pengetni, ahogy azt az adott szám vagy éppen zenei stílus megkívánja. Ez egyébként igaz is, és minél többet hallgatunk zenét, és figyelünk arra, amit majd ukulelén is játszani fogunk, annál könnyebb lesz utánoznunk a hallottak ritmusát. Akinek nincs zenei előképzettsége, lehet, hogy az első egy-két hónapban megszenved a ritmizálással, de ez ugyanolyan, mint amikor az ember egy kiló szilvára megiszik másfél liter tejet: hamar menni fog.

Az internet tele van "strumming pattern"-ekkel, azaz "pentegési mintákkal", amelyek segítségével be lehet magolni a ritmust, és azt, hogy felfelé vagy lefelé kell pengetni. Én ebben sosem hittem, bár tagadhatatlan, hogyha együttesben játszunk, akkor meg kell állapodni valamiféle mintában, hogy ne össze-vissza sikálja mindenki a hangszerét. A Pachelbel D-dúr kánonjáról szóló hogyan játsszuk videóban is szó esik pengetésről, akkordfelbontásról, sőt korábban, a Friss ukuleletulajdonosoknak I. - a hangszer tartása, pengetése című bejegyzésben is részletesen untattam a Kedves Blogolvasókat, de most egy újabb bejegyzést szentelek ennek, mert vissza-visszatérő téma a "hogyan csapjunk a húrok közé, ha tegnap fogtam először ukulelét a kezemben".

A pengetési minták tehát lehet kiindulási alap bárkinek, de higgyünk saját agyunkban és kezünkben, megszelídül az a hangszer mindenféle mechanikus, előre kitalált minta alkalmazása nélkül is. Az alábbi videóban azt igyekszem megmutatni, hogy borzasztóan egyszerű pengetéssel is életre kelthető az ukulele. Ha pedig biztonságosan (egyenletesen!) tudunk le-föl pengetni, akkor a ritmizálás és a bonyolultabb ritmusok automatikusan beépülnek az agyunkba, és kijönnek a kezünkből!

A pengetési mintákra visszatérve: külföldi ukulelefórumokon, Facebookon is - a szó jó értelmében - örök vitatéma, hogy pengetési mintákat memorizálva kezdjük-e el az ukuleletanulást vagy anélkül. Én mindig azt mondom, hogy a teljesen kezdőket szerintem inkább zavarja, ha pengetési mintákat kell utánozniuk, hiszen úgyis annyi mindenre kell figyelni a pengetésen kívül: akkordokra, akkordváltásokra, az egyenletes lüktetésre, közben ne essen ki a hangszer a kezünkból... Ahhoz, hogy a teljesen alap pengetés menjen, nem kell pengetési mintát megtanulni, aki pedig már biztonsággal pengeti az egyszerű tá-titiket, megnézhet néhány pengetési mintát, és dönthet úgy, hogy megtanulja azokat, vagy gondolhatja azt is: minek az nekem, fölösleges, mint vonatkeréknek a pumpa. Az igazság valahol félúton lehet: sok-sok dalhoz tényleg teljesen fölösleges a pengetési mintákkal vacakolni, bizonyos esetekben viszont nem árt, ha az ember elles egy-két mintát, pl. ha egy adott stílus megköveteli (pl. latin zene, ld. Latinos dallamok az erdőben), vagy éppen - ahogy erre fent már utaltam - ha többen zenélünk együtt.

Ha gogliba beírjuk, hogy strumming pattern, borzasztó mennyiségű dokumentummal ijesztgethetjük magunkat, pl. ilyennel:

Namost ki az a kezdő, aki nem borzad el ettől a látványtól, és gondolja azt, hogy inkább a halál :D. Aggodalomra tehát semmi ok, MINDENKI meg tud tanulni ukulelézni minták bebiflázása nélkül. Sok-sok zenét kell hallgatni, türelmesen gyakorolni, figyelni az egyenletes lüktetésre, és hamar menni fog!

Úgyhogy jó húrtépést mindenkinek, csak bátran, pontosan, lendületesen!

Tavaly volt már egy hasonló bejegyzés két videóval, most pedig egy újabb kihagyhatatlan felvétel egy gyufásskatulya méretű minileléről és az őt kísérő, kb. koncert-tenor méretű hatalmas ukuleléről :).

Kb. egy-másfél ujjperccel lehet lefogni a mind a négy húrt lefedő barrét, és egészen elképesztő, hogy még ekkora hangszeren is el lehet találni pontosan egy-egy húrt. És nem túlzás kimondani: jól játszik rajta a fickó!