Az óévet egy banjolele bemutatásával fejeztük be, az új évet pedig egy ukulele ismertetésével kezdjük. A Risa koncert méretű ukuleléjét jó szívvel, bátran ajánlom mindenkinek: annak is, akinek még nincs uksija, és külsőre és hangra is szép hangszert szeretne magának, és annak is, akinek már van ukuleléje, de éppen egy jó minőségű, koncert méretű darabbal szeretné bővíteni a gyűjteményét.

A Risa CWS ukuleléje németes precizitással készült, ránézésre – és ténylegesen is – hibátlan ukulelével örvendezteti meg új gazdáját, és az is biztos, hogy a diófából készült test a hozzá passzintott luc fedőlappal a megszokott „ukuleleszínekhez" képest különleges megjelenést biztosít. A fa minősége és az Aquila húrok egészen világos és erős hangzást biztosítanak ennek a pihekönnyű kis hangszernek. Amikor először a kezembe fogtam, azt éreztem, hogy mennyire jó tartani, magamhoz szorítani ezt a hangszert, és milyen jó játszani rajta. A hangolás pillanatok alatt, könnyen elvégezhető, a húrokat könnyű odaszorítani a fogólaphoz, és lazán, kellemesen lehet pengetni az akkordokat.

Ahogy a videóban is elhangzik, ez nem belépő szintű hangszer, és ez az árában is megmutatkozik. Aki viszont nem hirtelen fellángolásból, néhány hetes vagy hónapos nyúzásra, hanem előre megfontolt, évek tartó ukulelézés szándékával szeretne hangszert választani, annak bátran ajánlom ezt a modellt. Koncert méretéből adódóan abszolút uniszex uksiról van szó, férfiak és nők kivételes egyetértésben mondják majd: tökéletes a mérete.

Bár én egy bizonyos márka lélekben elkötelezett híve vagyok, ez természetesen nem jelenti azt, hogy más gyár ne készíthetne kiváló ukuleléket, így vagyok ezzel a Risával is. Ha történetesen koncert méretű ukulelét keresnék, örömmel választanám ezt a Risát.

Az Ethnosound jóvoltából az ünnepek alatt egy banjolelét (is) nyúzhattam (és még pár napig nyúzom is), egészen pontosan a Kala KA-BNJ-BK-S - hivatalos elnevezéssel - banjo ukuleléjét.

A blog indulását követően nem sokkal szólt már egy bejegyzés a banjoleléről, de akkor még csak remélhettem, hogy egyszer majd a kezemben is tarthatok egy ilyen remek kis hangszert. A tokjában olyan picinek tűnik a hangszer, hogy azt hinné az ember, egy nagy nyelű ping-pong ütőt fogott meg. Aztán meglepve tapasztaltam, mérete ellenére milyen nehéz, bizony, ebben sok fa és fém van, és tényleg nem nagy a teste, ezért ügyesen meg kell fogni, el ne ejtse az ember. Ha szükséges, nagyon könnyen ráerősíthető heveder, így nyakba vagy vállra akasztható lesz.

Kivettem tehát a tokjából, és miután jól megtaperoltam és megcsodáltam, gyorsan lepengettem. Hujaj, ennek banjo hangja van, mégis tudok rajta játszani!!! Na, mit is játsszak rajta? Teljesen mindegy, elkezdtem akkordozni, és nem győztem betelni a hangjával. Jó hangos, és tíz emberből tizenegy csukott szemmel nem mondaná meg, hogy nem igazi banjót hall.

Kezdőhangszernek nem javasolom a banjolelét. Ha valaki mégis banjolelét vesz, természetesen meg tud tanulni azon is "ukulelézni", de nehezebb dolga lesz, mintha rendes ukulelén kezdené a tanulmányait. Akinek viszont van már egy kis gyakorlata, és szereti a banjo hangját, illetve az olyan számokat, amelyekben jól jön a jellegzetes countrys hangzás, annak KELL egy banjolele.

Hogyan képződik benne a hang? A rezonátorát (ami készülhet több rétegű bőrből/speciális műanyagból stb.), azaz a nagy, kerek palacsintát megrezgetik a húrok, a rezonátor pedig az alatta lévő levegőt. Mivel ez a banjolele (nem mind!) nyitott hátú, ezért a levegő rezgése hamar abbamarad, így - bár hangos a hangszer - nem hallatszanak hosszan a lepengetett akkordok. Nagyon pontosan és a megfelelő tempóban kell pengetnünk, ritmizálnunk, akkordot bontanunk, mert ez a hangszer rögtön elárulja, ha kis kammer becsúszik :).

Ha banjoleléről beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül George Formby-t, a múlt század első felének egyik leghíresebb angol színészét, előadóművészét. A nevéhez sok filmszerep fűződik, melyekben ukulelével/banjolelével a hóna alatt volt látható/hallható, sőt a második világháborúban a frontokat járva vitt némi művészetet és szórakoztatást a katonáknak két headshot közé. Formby annyira jól művelte az ukulelézést, hogy az általa tökélyre fejlesztett speciális triolázás megkapta a "formby-stílus" elnevezést. Ennek lényege, hogy a szokásos le-fel-le-fel sikába az ember becsomózza még egy-két ujját, így a titi-titi helyett triola-triola ritmizálást kapunk, amitől nagyon színes és finoman pödrődő lesz a ritmus. A YouTube tele van videókkal, amelyek megpróbálják több vagy kevesebb sikerrel elmagyarázni a formby-stílust, de ha valamit, akkor ezt végképp nem lehet elméletben elsajátítani (mint mondjuk az akkordokat), ezt bizony hangszerrel a kézben kell próbálni szorgalmasan. A formby-stílus egyébként nem csak abban merül ki, hogy a titiket triolákra cseréljük, hanem azt is jelenti, hogy a triolákat hogyan hangsúlyozzuk, és milyen ritmusmintába illesztjük be. Nem egyszerű! Én is nemrég kezdtem csak tanulmányozni - banjolelétől függetlenül - Formby munkásságát, ezért nem is veszem a bátorságot, hogy rettenetes magyarázásokba bonyolódjak.

Van viszont egy remek kis dal, amely banjolelén kifejezetten jól szól (Five Foot Two). Ennek a számnak kb. tízmillióféle feldolgozása van, én elkészítettem a tízmillióegyediket. A videó készítése előtt memorizáltam az akkordokat, és igyekeztem valami formbyszerűséget belevinni a pengetésbe.

Akkordok:
C, E7, A7, A7, D7, G7, C | F, C (kétszer van ez a sor)
E7, E7, A7, A7, D7, D7, G7, G7

Itt-ott van benne egy kis dallam, ezt nem nehéz bejátszani: A7-nél fogok gyűrűsujjal egy második bundot az A-húron, G7-nél felemelem a gyűrűsujjamat, majd visszateszem. A második sor E7-jénél az ötödik és harmadik bundra teszem oda egy pillanatra a kisujjamat, a végén, a G7-nél, ahol van a kis megállás, a kisujjamat leteszem a harmadik bundra. Jó gyakorlást!

Év végéhez közeledve a focin kívül a másik kedvenc sportműsorom folyik a tv-ből, ez pedig az év közben összegyűjtött vicces sportjelenekből összevágott, a Eurosporton "WATTS" néven futó bakidömping. Az Ukulele Blog pár napon belül hároméves lesz, ennyi idő alatt pedig töménytelen mennyiségű nyersanyag jött össze, amely sok-sok kevésbé jól sikerült, akár még viccesnek is mondható jelenetet tartalmaz.

Ezekből Ti eddig semmit nem láttatok, csak a sok "itt gédúr jön és érjünk oda időben a fiszmollra" szövegelést hallhattátok, de most a "soha nem látott" (=kivágott) jelenetekből összeállítottam a blog WATTS-videóját, mely remélem, Titeket is megnevettet. Ezzel szeretném megköszönni mindenkinek az egész éves blogkövetést, videónézést, leveleitekben írt kedves szavakat, és bízom benne, hogy a 2014-es év hasonlóan termékeny lesz itt a blogon és a Facebook oldalunkon is, mint az idei.

Itt van tehát az a videó, amivel segítéget szeretnék nyújtani ahhoz, hogyan játsszuk el ukulelén a Dream a Little Dream of Me című dalt. Amit korábban a Mennyből az angyalnál írtam, az erre a feldolgozásra is igaz: természetesen nem ez az egyetlen üdvözítő út, bárki saját ízlésének megfelelően máshogyan is eljátszhatja a számot. Amire mégis felhívnám a figyelmet, az az, hogy a helyes akkordmenetre nagyon kell vigyázni, akárhogy is alakítunk a dalon.

Ahogy a videón is látszik, ez nem egy dal kísérete, azaz simán akkordok sorozata, hanem egy "rendes" feldolgozás, tehát az akkordok fölött a dallam is hallatszik. Éppen ezért jóval több gyakorlás szükséges hozzá, szinte biztos, hogy egy-két nap alatt nem lehet megtanulni, de sok türelemmel és odafigyeléssel néhány hét alatt már élvezhető szintre lehet hozni a darabot. Az kell, hogy a fülünkben legyen a dallam, a mozgás pedig annak megfelelően a kezünkben. Teljesen kezdők ne ezzel kezdjék azért ukuleletanulmányaikat, de akik már néhány hónapja ukuleléznek, és sokat gyakorolnak, magabiztosan akkordoznak, azok bátran nekiállhatnak megtanulni ezt a szuper kis dalt!

A Dream a Little Dream of Me című számot Fabian Andre and Wilbur Schwandt szerezte 1931-ben. Ez a zseniális dal 1968-ban a The Mamas & The Papas nevű együttes feldolgozásában érte el a legnagyobb sikereket. A szám kiválóságát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy legalább 60 "hivatalos" feldolgozását tartják számon, közöttük olyan óriásokét mint Doris Day, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong, The Nat King Cole trio, Diana Krall stb.

Ezt a számot egyszerűen nem tudom megunni, zeneileg annyira jó, hogy arra szavak nincsenek!

A YouTube-on milliószámra taláhatók ukulelés feldolgozások is, közöttük vannak jók és kevésbé jók. Ami a legbosszantóbb, hogy van sok olyan videó, amelyekben nyilvánvalóan hibás akkordmenetek hallatszanak, és ezeket másolják egymásról, így egyre elvadultabb változatok keletkeznek. Én megpróbáltam az eredeti akkordokhoz hű maradni, és annak megfelelően elkészítettem saját feldolgozásomat:

Kattints ide, ha szeretnéd megtanulni ezt a dalt ukulelén!

Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri a tetszését ez a változat, és megtanuljátok!