Örömömre szolgál, hogy egy lelkes olvasónk (aki egyben újdonsült ukuleletulajdonos is), Kitti bejegyzését tehetem közzé az alábbiakban:
* * *
Ukulelére hangolva
Jó ideje már, hogyha meghallom a húrok pendülését, akkor a zene körülölel és játszani kezd a szívemen.
Nem volt ez mindig így. Nincs semmiféle zenei előképzettségem, nem tanultam hangszeren játszani. Egészen a 24. születésnapomig nem is fogtam hangszert a kezemben. Nem könnyű visszaemlékezni, hogy mikorra tehető pontosan, hogy beleszerettem az ukulele hangjába. De azt tudom, hogy amikor megszerettem, akkor fogalmam sem volt róla, hogy az éppen ukulele. Zenét akkor hallgattam, amikor szerettem volna kikapcsolódni és nem gondolni semmire, mert a zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan.
Egy időben egyfolytában Israel Kamakawiwo Over The Rainbow című dalát hallgattam, mert – ahogy egy idézet szól – a nagyszerű zene körülölelt, játszani kezdett a szívemen, megteremtette azt a ritmust, amelyet elveszítettem. Hatalmas béke ereszkedett rám, és hatalmas öröm volt a szívemben. Később megszereztem egy pár albumát (Alone in IZ World, Facing Future, N Dis Life) és azokat hallgattam, valamikor ekkor eszmélhettem rá arra, hogy ő valójában ukulelén játszik. Nos, valahogy így ismertem meg ezt a hangszert. Elkezdtem nézelődni az interneten, célzottan kerestem azokat a videókat, ahol egyetlen ukulelével művelnek csodát. Mert ez csoda! Egyetlen zenész egyetlen hangszerrel! Csodálatos önmagában! Egy olyan pozitív életérzést áraszt, ami magával ragad és nem enged el, amire más hangszer számomra nem képes, az embernek jó kedve lesz tőle, mosolyogni kezd. Valamiféle késztetést éreztem, hogy megtanuljak játszani rajta. Ekkor találtam rá Tamás blogjára, az uksi.blog.hu-ra, elolvasva az írásokat, erőre kaptam, hogy igenis meg lehet ezt tanulni, gyakorlással, kitartással hamar sikereket lehet elérni. A sikeren most nem az állva tapsoló közönséget értek egy ukulele koncert után, hanem azt, hogy általam szólal meg egy dallam, hogy alkotok valamit, hogy sikerülnek az akkordváltások, és dallammá forrnak össze. Hirtelen mindent meg akartam tudni az uksiról, azt sem tudtam, hol kezdjem.
Folyamatosan olvastam a blogot, felvettem a kapcsolatot Tamással. Tanácsot kértem tőle, hogyan kezdjem, milyen ukulelét és hol érdemes vásárolni. Nézegettem a videókat és folyton csak ukulelével előadott dalokat hallgattam, Jake Shimabukuro-t, (a kedvencem a Peace Love Ukulele albumról az Ukulele Bros.) az Ukulele Orchestra of Great Britain-t, Kamakawiwo-t. A hangszeremre még várnom kellett egy kicsit, ugyanis a közelgő születésnapomra ukulelét szerettem volna. Már sejtettem, hogy teljesülni fog a vágyam, így belevetettem magam a hangszer még mélyebb megismerésébe. Megtanultam, hogyan épül fel a hangszer, miként követik egymást a húrok, megtanultam mi a hang és mi az akkord, azt, hogy milyen akkordok vannak, hogy ha majd a kezembe fogom a saját uksimat, akkor rögtön kipróbálhassam azt, amit addig csak a képzeletemben tettem. Annyira szerettem volna, hogy két héttel a születésnapom előtt már megkaptam, ahogy hazaértem megpillantottam egy fekete tokot, nem hittem a szememnek. Gyorsan felkaptam, de olyan könnyű volt, azt hittem megviccelnek és még két hetet várnom kell az uksira, de benne volt, csak tényleg meglepően könnyű kis hangszer.
Kinyitva a tokot ott volt előttem egy Lanikai LU 21-es szoprán ukulele, gyorsan kivettem a tokból és anélkül, hogy törődtem volna a hangolással gyorsan megpengettem. Az első hang megpendítésekor is nagyon boldog voltam, ott volt a kezemben, általam kelt életre egy hang. Ezt követően a tokban megtaláltam a hangológépet. A hangolástól féltem leginkább így, hogy nincs zenei előképzettségem. De a gép használata - amit csak fel kell csíptetni az uksira - tényleg nagyon egyszerű, pár perc és már szépen szólnak a hangok.
Tehát amitől a legjobban tartottam, az nem okozott gondot. Előtte semmilyen húros hangszert még csak nem is fogtam a kezemben, nem is tudtam, hogyan kell pengetni. Mindig megakadt az ujjam valamelyik húron, és nem szólt szépen. Aztán kaptam egy-két tanácsot, hogy ne olyan görcsösen pengessek, csak lazán és egy kis gyakorlás után már ment simán. Igaza volt Tamásnak, amikor azt mondta, hogy az ember két gyakorlás közt fejlődik a legtöbbet, ez tényleg így működik. Gyakorlok egy-két akkordváltást, de valahogy nem megy folyamatosan, majd másnap elővéve az uksit, csodás dallamok szólalnak meg. Gyakorolni kell akkor is, ha épp nem megy, mert idő kérdése és sikerülni fog egy egész dalt eljátszani. Sok türelem kell hozzá, de aki úgy érzi, szeretne megtanulni uksin játszani, annak ez nem fáradtság, nem időpocsékolás, mert a hangszerével töltheti az időt és minden pillanatban fejlődik és alkot valamit. Mert bár a cél, hogy - ha nem is virtuózként - bármilyen dalt örömmel eljátszunk az ukulelén, azért az odáig vezető út is fontos. Mert a zene egy másik dimenzióba visz, általa tanulhatunk kitartást, alázatot, szorgalmat, kiszabadulhatunk a mindennapokból, "a zene által percekig betekinthetünk a végtelenségbe" (Thomas Carlyle).
Egyébként a születésnapomra két ukulelét is kaptam, az egyiket már megettük :).
* * *
Nagyon szépen köszönöm Kittinek ezt az írást, remélem, sokak kedvét meghozza az ukulelézéshez, zenetanuláshoz!
Utolsó kommentek